Parlagi sas

 

A parlagi sas

A parlagi sas (Aquila heliaca, SAVIGNY, 1809) egyike kiemelkedő természeti értékeinknek. A magyar Vörös Könyv szerint a kipusztulással közvetlenül veszélyeztetett faj. Európai állományának jelentős része Magyarországon és Szlovákiában, a közös határ két oldalán fészkel.

A vágómadár-alakúak (Accipitriformes) rendjébe, ezen belül a vágómadárfélék (Accipitridae) családjába a sasformák (Aquilinae) alcsaládjába tartozó faj. Testhossza 72-83 centiméter, szárnyfesztávolsága 190 – 210 centiméteres is lehet. A szexuális dimorfizmus csekély, azonban a tojók némileg robusztusabbak. A hímek kb. 2,5 – 4 kilogrammot, a tojók 2,8 – 4,5 kilogrammot nyomnak.

 

Parlagi sas (Fotók: Máté Bence, Morvai Szilárd)

 

Elterjedés

A parlagi sas eurázsiai elterjedésű faj. Oroszországban és Ukrajnában a sztyeppzónát követi elterjedési területe, amely a Kaukázus északi részétől egészen a Bajkál-tóig terjed. Európában csak a Kárpát-medence térségében, Magyarországon, Szlovákiában, Jugoszláviában, Romániában és Bulgáriában fészkel. Kisebb állománya költ Törökországban is. Magyarországon a legnyugatabbra költő párok a Dunántúli-középhegységben találhatók. Oroszországon kívül Európában az egyetlen jelentős populáció a Kárpát-medencében található. Napjainkban az állomány fele középhegységekben fészkel, de egyre gyakoribbak a síkvidéki költések, elsősorban a hegységek előterének térségében

 

Védelmi helyzet

A parlagi sas minden projektben résztvevő országban fokozottan védett, kivéve Csehországban, ahol a projekt kifejezett célja, hogy a fajt védetté nyilvánítsák. Az első ragadozómadár-felmérések és védelmi intézkedések az 1970-es években kezdődtek hazánkban és Szlovákiában, ebben az időszakban a parlagi sas, csakúgy mint sok más ragadozómadár-faj Közép-Európában a kipusztulás szélére került, néhány költőpár maradt csak. 

A faj helyzete Európai Unió Madár- és Élőhelyvédelmi Irányelveinek Mellékletei szerint és a nemzetközi fajvédelmi besorolása: 

Madárvédelmi Irányelv: I. Melléklet (azokat a madárfajokat tartalmazza, amelyek fennmaradása, szaporodása csak az élőhelyüket érintő speciális intézkedésekkel biztosítható)
Washingtoni Egyezmény (CITES): I. Függelék (azok a fajok szerepelnek itt, amelyek a nemzetközi kereskedelem káros hatásai miatt mát a kipusztulás szélére kerültek)
Bonni Egyezmény (CMS): I. és II. Függelék
Berni Egyezmény (CCEWNH): II. és III.Függelék
IUCN Vörös Lista: Veszélyeztetett
Európai fajvédelmi státusz:  SPEC 1 kategória (európai előfordulású fajok, melyek globálisan veszélyeztetettek, védelemfüggők vagy adataik nagymértékben hiányosak)

 

Életmód

Fészkelőterület
Az 1990-es évek vége óta a populáció fele a síkvidéki mezőgazdasági területeken telepszik meg. Korábban elsősorban a középhegységek déli fekvésű völgyeiben fészkelt. Kedveli az ürgés legelők közelségét. Gyakran megtelepül gyepterületeken vagy mezőgazdasági táblákon keresztül húzódó fasorokban, magányos fákon.

Sas fészek egy alföldi területen és egy elhagyott tanyánál (Fotók: Horváth Márton)

Költés
A parlagi sas a déli kitettség hegyoldalakon vagy a táplálkozóterület közelében, magas fák csúcsán építi fészkét. Gyakran van váltófészke. Nyugalmas helyen évtizedekig használják ugyanazt a fészket, amely az évenkénti tatarozás miatt több méter magasságúvá növekedhet. Az Alföldön sűrűbben váltja fészkeit, mint a hegyvidéken, valószínűleg a nagyobb zavarás miatt. Fészkét mindig olyan helyre építi, ahonnan nagy távolságot belát. Emiatt a zavarást - melyre különösen érzékeny - messziről érzékeli. Fészekalja már március végén teljes, általában két, de újabban egyre többször három tojásból áll. A kikelt fiókákat kezdetben a tojó őrzi, miközben a hím hordja a táplálékot. Később mindkét madár táplálék után jár. A fiatalok júliusban hagyják el a fészket, de késő őszig együtt tart a család. Magyarországon az 1991-2000 közötti 10 évben összesen 388 fióka repült ki.

 

Parlagi sas fiókák 1 és 5 hetesen (Fotó: Horváth Márton)
 

Táplálkozás
A parlagi sas legkedveltebb táplálékállata az ürge és a hörcsög. Mivel az ürge és a hörcsög is téli álmot alszik, ezért ebben az időszakban elsősorban a mezőgazdasági területeken vadászik kisebb-nagyobb emlősökre, madarakra. Ilyen helyeken viszonylag gyakran zsákmányol mezei nyulat. A költési időszak után is együtt tartózkodó öregek párban vadásznak. Az elejtett prédából először mindig a tojó eszik. Hideg, kemény teleken alkalmilag a legkülönfélébb dögre is rájár.

Vonulás

Enyhe teleken az öreg madarak kitartanak fészkelőterületükön, a fiatal, ivaréretlen példányok kóborolnak, vonulnak.