Veszélyek

A parlagi sasokat veszélyeztető antropogén tényezők között három fő kategóriát tudunk elkülöníteni. A felnőtt vagy már kirepült egyedek direkt pusztulását illetve a költés meghiúsulását okozó faktorokat valamint az élőhely elvesztéséből adódó károkat.

 

Felnőtt egyedek pusztulása

Mérgezés
A jelenleg talán legfontosabb probléma 2005-ben jelentkezett először parlagi sasoknál. Ekkor két ismeretlen okból elpusztult példány került elő, amelyekről kiderült, hogy mérgezés áldozatai lettek, amelyre az 1970-es évek óta nem volt példa Magyarországon. Ekkor szomorú, de egyedi esetnek gondoltuk ezt. Sajnos nem lett igazunk, mert ezzel az esettel soha nem látott sas pusztítás vette kezdetet.

A vegyszerek által okozott mérgezések két fő típusba sorolhatók: a mérgezéses esetek egy része engedélyezett növényvédő, nem szelektív rágcsálóirtó szerek és egyéb mérgek nem megfelelő használatából ered (pl. különböző mérgek szakszerűtlen keverése, amelyek egymást erősítő hatást fejthetnek ki), nem tudatosan károsítva a természetet. Ilyenkor a mérgezés célegyedei nem a csúcsragadozók, hanem elsősorban mezőgazdasági kártevők, de a mérgezett zsákmányállatok fogyasztása során a méreganyagok felhalmozódása (másodlagos toxicitás) a parlagi sasok esetében terméketlen, életképtelen tojások lerakását, a fiókák megbetegedését és pusztulását, valamint a kifejlett, szaporodóképes madarak legyengülését, pusztulását, okozhatja. A mérgezéses esetek másik csoportjában nem engedélyezett, illetve kifejezetten tiltott szerek, mérgek illegális használatáról, tudatos természetkárosításról van szó. Ekkor a célegyedek leggyakrabban a mérget kihelyező szempontjából „nemkívánatos” ragadozó emlősök és madarak. Magyarország európai összehasonlításban is élen jár a méreggel történt szándékos ragadozómadár-pusztítások számában.

Mérgezett parlagi sasok (Fotók: Horváth Márton)

A mérgezések közül ki lehet emelni az ólommérgezést, mint feltételezhetően jelentős veszélyeztető tényezőt, de ennek gyakorisága nem ismert. Az ólomalapú lövedéktöredékek ragadozó madarakra kifejtett mérgező hatását számos vizsgálat igazolta. Az elfogyasztott sörétszemek az összes korcsoportban mérgezést okozhatnak. Az ólomvegyületek végül a csontokban halmozódnak fel. A költő állomány esetében a csontokban felhalmozódott ólom a tojásrakáskor mobilizálódhat, és ismét mérgezést okozhat.

A mérgezés a teljes hazai parlagisas-állományt egész évben érintheti a költőhely magterületeken, a táplálkozó helyeken és időszakos megtelepedési helyeken is. A veszélyeztető tényező negatív hatása minden bizonnyal jelentősebb, mint amennyire a rendelkezésre álló megkerülési adatok mutatják, hiszen a legyengült és/vagy elpusztult egyedek csak igen ritka esetben kerülnek elő.
 

Lelövés [A röntgenfelvételen jól láthatóak a testbe fúródott sörétek (Fotó: Dr. Soós Endre)]
A többnyire söréttel történő sebzés a parlagi sas egyedek azonnali, vagy sérülésből fakadó későbbi pusztulását okozhatja. Szerencsésebb esetben a nem végzetes sérülést okozó sörétszemek a szövetekben betokozódnak, és nem okozzák az egyed pusztulását. A teljes hazai parlagisas-állomány összes korcsoportját érintheti a fészekalj (tojások és fiókák) vagy a kifejlett egyedek pusztulását, sérülését okozva. Jelentőségét a rendelkezésre álló adatok alapján nehéz megítélni, a költőhely-magterületeken, a táplálkozó helyeken és időszakos megtelepedési helyeken egyaránt egész évben előfordulhat.
 

Meglőtt rétisas (Fotók: FÁNK, Barcánfalvi Péter - HNPI Archívum)

Gázolás
A tapasztalatlan, fiatal egyedeket közutakon autó gázolhatja el, a vasúti síneken a vonat ütheti el. Autós gázolás viszonylag ritkán fordul elő, azonban az elmúlt évekből több bizonyított esetről is tudomásunk van: Ilyen esetekben valószínűleg gyakran útszéli dögre száll az éhes fiatal madár, majd a közeledő autóktól megriadva felszálláskor baleset éri.

Vonatbalesetek a vasúti sínhez közel épült fészkeknél fordulhatnak elő leginkább. A még ügyetlen, fiatal sasok a kirepülést követően gyakran ülnek a földön, és vonzó lehet számukra a környezetéből kiemelkedő vasúti töltés. A gyorsan közeledő vonat elől nem mindig tudnak időben felszállni.

 

Áramütés
A középfeszültségű (20–35 kV) szabadvezetékek veszélyt jelentenek a madarakra. A vezetékek oszlopaira felülni próbáló madarak két vezetéket vagy egy vezetéket és egy földelt oszlopelemet egyidejűleg megérintve áramütést szenvednek. Minél nagyobb egy madár, annál inkább ki van téve ennek a veszélynek, de a kisebb testű ragadozók (pl. a vércsék) is nagy számban pusztulnak el áramütés következtében. Az áramütés az esetek túlnyomó többségében azonnali halált okoz. A fiatal, ügyetlenebbül repülő egyedek fokozottabb veszélynek vannak kitéve. Több mint 50 000 km hosszúságú a hazai középfeszültségű szabadvezeték-hálózat teljes hossza, ez több mint 600 000 db oszlopot jelent. A probléma nagy területeket érint, és súlyosságát (a parlagisas-állomány szempontjából) – a potenciálisan veszélyes oszlopok nagy száma miatt – nem ismerjük még egészében.

[Jellegzetes égésnyomok egy áramütött parlagi sas tetemen (Fotó: Czifrák Gábor)]
Jellegzetes égésnyomok egy áramütött parlagi sas tetemen
(Fotó: Czifrák Gábor)

A vezeték-ellenőrzések rendszertelensége miatt kevés adattal rendelkezünk arra vonatkozóan, hogy mennyi parlagi sas pusztulhat el évente átlagosan az országban. Az elmúlt tíz év során nyolc áramütött parlagi sasról sikerült információt szerezni, melyek közül három madár 2004/2005 telén került kézre, részben az MME által szervezett első országos szabadvezeték-felmérés során.

Áramütött parlagi sas (Fotók: Fatér Imre)

 

Költés meghiúsulása

Fészekrablás
Meg kell különböztetnünk a kereskedelmi céllal és a saját céllal végzett fészekfosztásokat. Előbbibe sorolandó a tojásgyűjtők vagy solymászok számára végzett tojás- vagy fiókarablás, amikor akár külföldi piacra is kerülhet a zsákmány. Utóbbi esetben a fészek közelében lévő település helyi lakosai (gyakran gyerekek) viszik haza a tojásokat vagy a fiókákat, többnyire anélkül, hogy ismernék a fajt. A fészkek kifosztásával az érintett költőpár éves szaporulata az állomány számára elvész (kivéve, ha pótköltésbe kezd a pár, amire akkor van esély, ha a kotlás elején tűnnek el a tojások). Az illegálisan tartott egyedek nagy része valószínűleg elpusztul, mivel a sasok tartása és gondozása, egészséges táplálása speciális körülményeket és szakismeretet igényel. Szerencsére sem a fészkek kifosztása, sem a kifejlett madarak befogása nem jellemző ma hazánkban, de alkalmanként előfordul. A ragadozó madarak törvény általi védettsége a társadalom széles rétegeiben ismert, a madarak illegális tartására gyorsan fény derülhet, és a nemzetközi kereskedelem sem veszélytelen az elkövetők számára. 
 

Zavarás
Az emberi eredetű zavarás a költési siker legjelentősebb feltételezett veszélyeztető tényezője. A  feltételezések alapján évente a költések 15%-a emberi zavarás miatt hiúsul meg. A zavarás következtében a parlagi sasok számára jelentős területek (fészkelőhelyek, táplálkozó területek, időszakos megtelepedési területek) időszakosan alkalmatlanná válnak a sasok számára.  A zavarás legfontosabb negatív hatásai a következők: 

  • a territórium használat megszokott térbeli és időbeli mintázata megváltozik, azaz az optimális élőhelyekről kevésbé alkalmas, szuboptimális élőhelyekre szorulhatnak ki az egyedek,
  • fészkelőhely-csere, kevésbé alkalmas fészkelőhely választása,
  • a fészekalj magára hagyása és pusztulása pl. időjárás, predáció miatt,
  • az utódnevelési magatartás egyes elemeinek megváltozása (pl. etetések gyakoriságának csökkenése), a fiókák energiaháztartásának felborulása a kevesebb táplálék és a stresszhatások miatt,
  • a fiókák fészekből történő kiugrása, vagy korai kirepülése, 
  • extrém esetben a territórium elhagyása következhet be.  A zavarás legjelentősebb következménye a költőpárok szaporodási sikerének csökkenése és az egyedek mortalitásának növekedése.

[Elhagyott tanyák körüli facsoportokat gyakran választanak fészkelőhelyül a parlagi sasok (Fotó: Horváth Márton)]
Elhagyott tanyák körüli facsoportokat gyakran választanak fészkelőhelyül a parlagi sasok
(Fotó: Horváth Márton)

Élőhely elvesztése

Mind a hegyvidéki, mind a síkvidéki parlagisas-élõhelyek esetében komoly probléma a megfelelõ fészkelőfák hiánya. Az erdős területeken éppen a sasok számára legmegfelelőbb öreg erdők veszélyeztetettek a fakitermelés miatt, hiszen a gazdasági szempontok alapján vezérelt erdészetek számára is éppen ezek a „vágásérett” erdőrészletek a legértékesebbek. Különösen rossz a helyzet a nem védett területeken, hiszen itt még fokozottan védett fajok esetében is kevéssé képes a természetvédelem érvényesíteni az érdekeit. A síkvidéken fészkelőhelyül szolgáló fasorokat, facsoportokat pedig leginkább az illegális fakivágások és a kivágott, kiöregedett fák nem megfelelő pótlása veszélyezteti.