XIV. Országos Sasszinkron – 2017. január 13-15.

2017. január 10. 14.10

Az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya és Monitoring Központja a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve immáron XIV. alkalommal szervezi meg az Országos Sasszinkront

, a hazánkban telelő ragadozómadarak éves számlálását.

Hazánk területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van. Legnagyobb számban rétisasok telelnek nálunk, mivel a nem vonuló hazai fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak. Ugyancsak nálunk tölti a telet a parlagi sas kárpát-medencei költőállományából származó fiatal egyedek nagy része is. Ritkaságnak számít ugyan, de előfordul a szirti sas és a fekete sas is.

Az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, ún. „szinkron” felmérését. A tavalyi Sasszinkron alkalmával már 421 felmérő járta be a sasok legjelentősebb telelőhelyeit az ország területének 19%-án, a 789-884 közötti rétisas és 346-392 közötti parlagi sas mellett 6 szirti sast és 4-5 fekete sast, valamint további 13 ragadozómadár-faj mintegy 7000 példányát is számba véve.

A múlt héten zajlott a telelő európai vörös kányák számlálása, a Nyugat-Európában helyenként tömeges éjszakázóhelyek felmérése is. Ebben Magyarország a XIV. Országos Sasszinkronnal vesz részt, amit az tesz lehetővé, hogy az akció keretében nemcsak a sasokat, hanem minden ragadozómadarat számba vesznek a szakemberek. A visszatelepülő vörös kánya hazánkban egyelőre még ritka, a 4-10 páros fészkelőállomány különösen érzékeny, ezért a faj védelme kapcsán a telelési viselkedést is felmérő információgyűjtés kiemelten fontos.  

A XIV. Országos Sasszinkron központi rendezvényére, a III. Sas Napra a jászsági Sasközpontban kerül sor 2017. január 14-én, szombaton, 9-16 h között. Az MME, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) és a Jászberényi Állat- és Növénykert által hagyományteremtő szándékkal két éve indított kezdeményezés célja az országos sasszinkronok társadalmasítása, a ragadozómadarak bemutatása, a lakosság figyelmének felhívása hazánk rendkívül gazdag ragadozómadár-állományára és a fokozottan védett parlagi sasok védelmére. A III. Sas Nap részletes programja itt olvasható >>

Az éves sasszinkron menete

  1. Az egyes régiók felmérését koordinátorok hangolják össze, így aki részt tud venni a felmérésben, kérjük, őket keresse (lásd az adatlap "INFORMÁCIÓ" munkalapján)!
  2. A felmérési területek kiválasztása, előzetes tájékozódás (megközelítés, útvonalak vagy megfigyelési pontok kijelölése stb.), a munkatérképek előkészítése.
  3. Régión belüli területek felosztása a felmérők között.
  4. Térképek, adatlapok, ismertető és a felmérendő terület pontos elhelyezkedésének eljuttatása a felmérőkhöz. Az UTM rácsozattal ellátott térképek az MME Monitoring Központjától is igényelhetőek.
  5. Terepi felmérés JANUÁR 13-15 között a megadott protokoll szerint (a terepmunka során a munkatérképeken és a sasszinkron adatlapokon jegyezzük fel megfigyeléseinket).
  6. Adatlapok beküldése JANUÁR 16-ig az MME Monitoring Központ monitoring@mme.hu email címére.
  7. Értékelés és az eredmények közlése.

Kérünk mindenkit, hogy a felmérésekhez a letölthető adatlapot használja a program ismertetőjében leírtak szerint!

További tájékozódást segítő ismertető >>

Az „ADATLAP” munkalap mellett a „KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ” elnevezésű munkalapot is érdemes kinyomtatni (mindkettő egy-egy A4-es oldalra szerkesztett formában található).

Annak érdekében, hogy a korábbi éveknél gyorsabb és teljes körű összesítés és tájékoztató készülhessen, kérünk mindenkit, hogy a felmérés elvégzését követően azonnal, de legkésőbb január 16 éjfélig (a felmérést követő hétfő) küldje el az adatokat monitoring@mme.hu email címre!

Köszönjük!

Air Jordan I Mid