Két parlagi sast sikerült felgyógyítani, az egyik már vissza is térhetett a természetbe

2020.10.30.

A parlagi sasok magyarországi állománya bíztatóan növekszik, ugyanakkor a nem természetes eredetű pusztulási ok, mint a mérgezés, még mindig komoly veszélyforrást jelentenek. Eseti jelleggel megjelennek olyan, az élővilágot egészét fenyegető problémák tünetei is, mint a műanyag szennyezés: a gondatlanul hátrahagyott bálazsineg több más madárfajnál okozott már sérülést, vagy pusztulást.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Hortobágy Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) munkatársai a nyár derekán találtak egy bajba jutott fiókát az egyik jászsági parlagisas-fészekben. A  fióka lábára bálamadzag tekeredett, amely szinte csontig hatolt  szerencsétlen madár csüdjébe. Gyors mérlegelést követően sérült fiókát Jászberénybe vitték, ahol a Sasközpont állatorvosai látták el. Ezt követően a gyógyulás elősegítése érdekében modern fizikoterápiás kezelésben részesült a Fővárosi Állat és Növénykert (FÁNK) állatorvosainak köszönhetően. A példamutató összefogás eredményeként teljesen visszanyerte az erejét, így visszatérhetett otthonába.


A madarak jeladót kaptak (Fotók: Mihályi Janka)

A másik bajbajutott példányt az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) természetvédelmi őre találta a Hernád-völgyben augusztus 18-án . A nemrég kirepült fiatal parlagi sas komoly mérgezéses tüneteket mutatott, így sürgős beavatkozás nélkül hamarosan elpusztult volna. A gyors segítségre szoruló madarat Jászberénybe szállították,és  a Sasközpont állatorvosai rögtön ellátták. A vizsgálatok megerősítették, hogy rágcsálóirtószeres mérgezést szenvedhetett az állat, ami az utóbbi időben egyre gyakrabban okoz problémát parlagi sasoknál. Néhány nap kezelést követően a madár túljutott az életveszélyes állapoton és a gyógyulást követően mostanáig a Sasközpontban erősödött.

A Sasközpont újonnan épült, nagy belmagasságú kondicionáló röpdéjének köszönhetően az utóbbi hetekben mindkét madár erősíthette szárnyizmait és tökéletesen felkészültek az elengedésre. Az állapotuknak megfelelően az aggteleki madarat október 18-án engedték el a szakemberek, míg a jászsági madár előre láthatóan november elején nyeri vissza szabadságát.

A madarak sorsát az elengedést követően GPS jeladók segítségével fogjuk nyomon követni.


Az elengedés pillanatai (a fotókért köszönet a 9 éves Mihályi Jankának :) )

Köszönjük Herczeg Ferenc (ANPI), Vencel Edit (Vet-Medic Kft.), Juhász Tibor (HNPI), Sós Endre (FÁNK) és Deák Gábor (MME), Zelenák Attila (MME) segítségét!

 

Árvay Márton és Horváth Márton (MME)